Ilyen a Samsung legújabb vezetéknélküli fülhallgatója, a Galaxy Buds Live
Ezért jogosan merülhet fel a kérdés, hogy a legújabb füles minek köszönheti a hypeot? Tényleg érdemes lehet közel 50 ezer forintot kiadni a fülhallgatóért, vagy csak felesleges pénzkidobás lenne a vétel?
Samsungra jellemző, megkapó dizájn
A vezetéknélküli fülhallgatót három színben dobták piacra: elérhetjük a misztikus fehér, misztikus fekete és a misztikus bronz árnyalatban.
A Samsung teljesen átformálta az új füles dizájnját: a többi fülhallgató kinézetével ellentétben a piacon a Galaxy Buds Live teljesen a fülbe illeszkedik. Ergo nincsenek fülből kilógó részek, mint mondjuk az Airpods-oknál.
A vártnál nagyobb a hangkeltő
Ha megnézzük a készüléket, a belsején találjuk a 12 mm-es hangkeltőt, ami viszonylag nagynak számít a piacon. Így a hangzás meglehetősen mély és a basszus olyan erős, ahogy azt a honlapon is írják.
A Samsung Galaxy Buds Live kialakítása nyitott, akárcsak a modell versenytársának, az Apple által forgalmazott Airpods-nak is. Viszont kialakításban a Samsung készüléke alul maradhat a versenyben. Ugyanis van, akinek teljesen illeszkedik a füléhez a füles, ugyanakkor van, akinek lötyög a fülében.
A vezetéknélküli füles mindkét operációs rendszer bluetoothjához tud kapcsolódni, sőt. A számítógépekkel is gond nélkül együtt tud működni.
A füllhalgató vezérlése érintés és app útján történik, amit a Samsung fejlesztett ki. Az applikációs IOS-en és Androidon is elérhető.
Pár plusz feature a Galaxy telefon tulajdonosoknak
Egy plusz csavar a dologban, hogy a Galaxy telefonokhoz közvetlenül kötődik a Galaxy Buds Live. Így, ha Galaxy telefonhoz van csatlakoztatva a fülhallgató és kivesszük a fülünkből, egyből kikapcsolódik a zene.
Az appot magát érdemes letölteni, hiszen plusz opciókkal ruházza fel a fülest. Például az appon keresztül beállíthatsz 6 féle hangzásvilágot a zenének.
Ráadásul az appon keresztül irányíthatod, hogy az fülesen végzett érintések milyen parancsot vigyenek végbe. Hiszen alapból az egyszeri érintés megállítja a zenét/folytatja a lejátszást, a kétszeri érintés a következő dalt indítja el, míg három érintéssel az előző dalt tudjuk lejátszani.
Ám ha más funkciókat párosítanál az érintésekhez, ezt könnyedén megteheted az app segítségével.
Erőteljesebb a hangzásvilág, mint amire számítottunk
A Galaxy Buds Live hangzásvilága meglepően erőteljes ahhoz képest, hogy nyitott kialakításról beszélünk. Ha kontextusba kéne helyeznünk a fülest, akkor van olyan hangos, mint az AirPods Pro, de nem olyan hangos, mint a Galaxy Buds+ vagy az AirPods 2.
Mondjuk erre számíthattunk, hiszen a Galaxy Buds+ és az AirPods 2 is in ear kialakítással rendelkezik, így magától értetődően nagyobb volumenen tudnak működni.
Viszont jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mi a helyzet a beharangozott új funkcióval, az “aktív zajszűréssel”? Ez már kevésbé nyerte el az emberek szívét. Ugyanis bekapcsolása egyáltalán nem szül lényeges különbséget, hiszen a nyitott kialakításnál fogva a funkció kevésbé tudja kiszűrni az aktív zajokat.
A Samsung megtartotta a szavát a 5.5 órás működési idővel kapcsolatban
Hiszen egyes tesztelések szerint több, mint 5 óráig tudták terhelni a fülest, maxon hallgatott hangerővel. Ezt az időt akár még tovább tudod fokozni fél órával, ha kikapcsolod a Bixby Voice Wake-up funkciót és további 2 órával, ha kikapcsolod az aktív zajszűrést.
Ennyiért lehet a tiéd
A vezetéknélküli fülhallgatót 70 ezer forintért tudod megvásárolni a Samsung márkaboltokban, az Alza.hu-n és az Emagon. Ám ha mégis egy hagyományos, vezetékes fülhallgató mellett döntenél, nálunk is körülnézhetsz.