Szerezzünk zenét a koronavírus idején
Ahogy a koronavírus egyre több embert kényszerít a lakása falai közé, úgy válik egyre nagyobb kérdéssé, hogy mihez kezdjünk a szabadidőnkkel, ha a home office-al végeztünk. Ebben az időszakban elképzelhető, sőt már egyes jelei jelentkeznek annak, hogy az otthon maradás következtében, a megnövekedett internet felhasználás miatt jobban akadozik a betöltés, ezért ha már odáig jutunk, hogy online streamen nem tudunk jó minőségben filmet nézni, sem a Netflixen vagy a HBO GO-n, akkor ez nem csak azt jelenti, hogy kaján kívül a filmekből is érdemes feltankolni, hanem egyéb tevékenységről is gondoskodnunk kell.
Ha már nem csak a fejünkből akarunk kinézni
Persze nem csak a filmek jelentik az egyetlen kikapcsolódást. Sok más lehetőség van arra, hogy hasznosan elüssük a szabadidőnket. Ott van például az a csavar, amit már fél éve nézünk és tervezzük, hogy végre meghúzzuk rendesen, vagy az a néhány könyv, amit be kéne fejezni, vagy valami új nyelvnek a tanulásába is belefoghatunk. Azonban akadnak néhányan, akik kicsit más fajta irányok felé mutatnak nagyobb érdeklődést.
Ilyen eshetőség miatt tette a Korg és a Mood, a két legnagyobb szintetizátor cég, ingyenesen elérhetővé a mobil alkalmazásukat. Hiszen soha nem lehet tudni, hogy a szobába kényszerült kuksolás miatt milyen zenei önkifejezési hullám csap végig rajtunk, és mivel itt van a kínálkozó lehetőség, még talán érdemesnek is találjuk kipróbálni.
Legyünk mi is szintiboyok
A Minimoog Model D applikáció, iPhone-ra és iPad-re most ingyenesen letölthető, habár az eredetileg megszabott ára is eléggé méltányos volt. De mivel a közösségi terek bezártak és ennek következtében rengeteg esemény elmarad, az anyagi nehézségek elé néző zenészek gondolata is motiválta a társaságot arra, hogy ingyenes legyen számukra az alkalmazás.
Az Androidos felhasználókat sem hagyták cserben a zenélő szerkezetek gyárosai. Nekik a Korg Kaossilator applikáció nyújthat lehetőséget, hogy megtalálják a megfelelő aláfestő zenét az otthon töltött időhöz, így biztosítva a szórakozást a nem túl vidám, gondterhes napokban. Előny, hogy ez az app iOS-en is elérhető.
Semmi sem tart örökké
A Korg blogbejegyzésében is arra buzdítja a felhasználókat, hogy szerezzék be mi hamarabb az applikációt, mert csak limitált ideig lesz elérhető. iOS rendszerre március 31-ig, Android-ra pedig március 20-ig tart a cég nagylelkű ajánlata. Azután ismét 20 dollárért lehet hozz jutni, úgyhogy érdemes kapni az alkalmon, mert a zene mindenképpen pozitívan hat az elmére. Fejleszti a kreativitást és új távlatokat nyithat azok számára, akik eddig nem is gondoltak arra, hogy elkezdjenek ezzel foglalkozni.
Mindkét applikáció egy virtuális szintetizátor élményt nyújt, amin keresztül képesek lehetünk saját zenét szerezni. A Moog-on lehetőségünk van választani 160 előre beállított hangzás közül, továbbá végtelen mennyiségben áthangszerelni a fejünkből kipattanó dallamokat, miközben simán loopolhatjuk azt, amelyiket szeretnénk. A Korg azonban inkább a kezdőknek kedvez, mert már egyszerűen a telefon felületének érintésével vagy ujjunk csúsztatásával is elkezdhetünk zenét komponálni.
A zene csak egy, a sok más lehetőség közül