Kosár ikon
A terméket hozzáadtuk a kosaradhoz
Bezárás
termék képe
Részösszeg
Összesen a kosárban
Irány a kosár
Tovább nézelődök
Ezeket is ajánljuk neked
Menü
Kedvencek
Keresés
Kosár
Vissza Vissza
close
Menü
Smartdiszkont
bezárás
Smartdiszkont
Üdv! Kérjük, jelentkezz be.
Bejelentkezés
Középen is előre tör a Samsung

Középen is előre tör a Samsung

A Samsung engedve a kínai piac nyomásának, hogy az olcsó, jó minőségű okostelefonokkal versenyezhessen, megalkotta az M szériát. Ez kezdetben eléggé langyosra sikeredett, de a folyamatosan felpörgő, nagyobb volumenű fejlesztések azért ennek a típusnak is zöld utat adtak ahhoz, hogy a középkategóriás telefonok felső határának közelébe férkőzhessen.

Elsősorban persze a széria inkább az indiai piacra készült, ahol ez a csata jobban ki volt éleződve, de később a Samsung bejelentette, hogy a terméket bevezeti Európában is.

Új év, új öröm

Így pedig el is érkeztünk 2020-hoz és az M31-es modellhez, ami külsőre talán nem sokban különbözik a 2019-es M30-as tesójától, de a gyártó már sokkal bőkezűbben bánt a típus középkategóriás jellegével. A fejlesztések nyoma észlelhető lesz a telefon kamera rendszerében, és hogy az akkumulátor 6,000 mAh-ra sikeredett, jóval kitolva a készülék működési idejét.

Operációs rendszerként az Android 10 fog üdvözölni minket, amikor bekapcsoljuk, a fájlok és az appok közötti navigálást pedig a szépen dizájnolt OneUI 2 teszi majd kedvesebbé.

Mondjuk a kijelző nem sokat változott az M30 és az M30s után. Ugyanaz a 6.4 colos FHD+ SuperAMOLED kijelző lett átintegrálva, ami azért 19.5:9 képarányával így is képes szemet gyönyörködtetni.

A kamerák és lehetőségeik

A 16 MP-es selfie kamera a szegély mentén, középen kapott helyet. Az alulsó perem pedig egy kissé vastagabb lett, de így videózás közben azon tudjuk pihentetni a hüvelykujjunkat.

A jobb oldali gombok is viszonylag kényelmesen elérhetőek, hogy ha hangerőt szeretnénk szabályozni. A bal oldalon pedig a SIM és a microSD kártya helye került kialakításra.

A telefont pedig az alján lévő USB-C porton keresztül lehet tölteni vagy számítógéphez csatlakoztatni.

A hátoldalon található négy kicsi objektív, melyek közül a vezér kamera egy 64 MP-es szenzorhoz csatlakozik. A Samsung Tetracell technológiájának köszönhetően kitűnő képminőséget produkál a túl kontrasztos délelőtti napsütésben, vagy az éjszakai felvételek készítésekor egyaránt. Azonban végeredményben egy 16 MP-es felvételt kapunk.

Alatta kapott helyet az ultra széles látószögű 8 MP-es kamera, legfelül pedig az 5-5 MP-es makró kamera és a mélység érzékelő szenzor. Mellettük a hátlapon található az ujjlenyomat olvasó.

A telefon tudja a 4K felbontást 30 fps-ben, de ez sajnos a képstabilizálás rovására mehet. Azonban sima 1080 p-ben igazán jó minőséget kaphatunk. A készülék támogatja a lassított és a szuper lassított felvétel készítést, és kifejezetten jó minőségű képet készít ebben a módban.

Ami belül ketyeg

Az egésznek a lelkét a burkolat alatt egy Exynos 9611 chipset duruzsoltatja, ami igény szerint lehet 4 vagy 6 GB RAM-os. A gépezet ettől elég gyorsan tud működni, és az applikációk között is gond nélkül vált, de a teszthasználat közben kiderült, hogy kissé lassan tölt le és telepíti az appokat.

A belső tárhely kapacitása szintén választható, hogy 64 GB vagy 128 GB-os legyen, és ezt még ki lehet egészíteni egy microSD kártya használatával, így pedig már egészen bőséges tárhellyel rendelkezünk, ha nem igazán szoktuk lementeni minden hétvégén a fényképeinket.

Összességében elmondható, hogy a Galaxy M31 egy jól összerakott konstrukció. A kijelző gyönyörű színei és a szoftver működése kellemes élménnyé teszik a használatát. Ezekhez nagyban hozzájárul az akkumulátor működési ideje is, ami sokáig el tudja vinni a hátán egy töltéssel a telefont. Utána azonban viszonylag sokáig tart, míg újra teljesen fel lesz töltve585 635 510.

Keresés

Népszerű