A terméket hozzáadtuk a kosaradhoz
Részösszeg
Összesen a kosárban
Irány a kosár
Tovább nézelődök
Ezeket is ajánljuk neked
Menü
Keresés
Kosár
Vissza
Menü
Üdv! Kérjük, jelentkezz be.
Bejelentkezés
Kezdőoldal / Blog / Új hajtogatható kijelzős telefonokkal készül a Samsung

Új hajtogatható kijelzős telefonokkal készül a Samsung

Úgy látszik, egyre népszerűbbé válnak a hajlítható kijelzővel ellátott okostelefonok. A technológia tavalyi debütálása óta több gyártó is bejelentette, hogy a jövőben több készüléket is flexibilis képernyővel ruházna fel, és azt is, hogy folyamatosan dolgozni fognak ezek olcsósításán.

A Samsung például a Galaxy Fold sikerén felbuzdulva úgy tűnik, idén nem egy, hanem rögtön két hajlítható telefonnal is előrukkol majd. De mit is lehet ezekről a készülékekről egyelőre tudni?

Nyakunkon a Z Flip

A legfrissebb hírek szerint már nem kell sokat várnunk a Samsung új, hajtogatható kagylótelefonjára, mely hivatalosan a Z Flip nevet kapta. A készülék úgy tűnik, február 11-én a Samsung Galaxy S20-al együtt, egy hivatalos esemény keretében indul világhódító útjára.

A Z Flip Snapdragon 855+ SoC lapkával felszerelve, Android 10 operációs rendszerrel érkezik majd, a 8 GB belső memóriája mellett pedig 256 GB tárhellyel várható. Előre láthatólag azonban az utóbbi nem lesz memóriakártyával bővíthető.

Kijelzője nyitott állapotban 6,7 hüvelykes lesz, 2630 x 1080-as felbontással, 22:9-es képaránnyal, HDR10+ támogatással kialakítva. Kívülre egy 1,06 hüvelykes panel kerül, két 12 megapixeles kamerával, míg belülre egy 10 megapixeles, képernyőbe ágyazott lencse lesz található. A gyártó a sérülések elkerülése érdekében ultra vékony védőüveggel is ellátja a készüléket.

Az akksi a jól bevált 3300 mAh-s teljesítményt hozza majd, és előre láthatólag a gyorstöltést is támogatni fogja.

Hogy mindezért mennyire kell a pénztárcánkba nyúlni, egyelőre nem tudni pontosan, de bizonyos információk szerint nagyjából 1500 euróra, azaz majdnem félmillió forintra számíthatunk. Ha valakinek épp van ennyi felesleges, félretett pénze, akkor a megjelenés tervezett időpontját tekintve a Z Flip kiváló Valentin-napi ajándék is lehet.

Jön a Galaxy Fold folytatása

Sokáig azt hittük, hogy Z flip a tavaly debütált Galaxy Fold folytatása lesz, azonban a közelmúltban kiderült, hogy tévedtünk. A cég ugyanis idén piacra dobja a nagy sikert aratott, hajtogatható készülék egyenes ági leszármazottját is, a Galaxy Fold 2-t.

Arról, hogy ez a készülék milyen specifikációkkal fog rendelkezni, egyelőre nem sokat tudni. A kiszivárgott információk alapján csak arra tudunk következtetni, hogy marad a korábbi Fold-hoz hasonló forma, viszont a kialakítás és a kijelző védelme szempontjából strapabíróbb, továbbfejlesztett készülékre számíthatunk majd.

Miért szeretjük a flexibilis kijelzőt?

A telefongyártók statisztikáit nézve úgy tűnik, a hajlítható képernyő a rendkívül magas ár ellenére is kifejezetten népszerűnek mondható. Hogy miért, annak nagy valószínűséggel több oka is van.

Az egyik nem más, mint az újdonság varázsa, a technológia egyelőre még futurisztikusnak mondható jellege.  Ezen túl persze az is közrejátszik, hogy a flexibilis készülékek rendkívül praktikusak. Kinyitva nagy felületen, egy tablethez hasonlóan használhatók, összehajtva azonban kényelmesen elférnek akár a zsebünkben is.

Kiemelt ajánlataink