Napjainkban elég sok dolgot kell irányítanunk a szórakoztató elektronika, a különböző internetes szolgáltatások és a munka tekintetében egyaránt. Ez különösen igaz a digitális munkafolyamatokkal vagy tartalomkészítéssel foglalkozókra, de egyszerű otthoni példákat is említhetnénk, amelyekben mind van egy közös pont. Ezek kezelése a legtöbbször nem végezhető el egy eszközzel, sem pedig gombnyomásra. Mi azonban tudunk mutatni egy terméket, ami segíthet ebben.
A tartalomfogyasztás történhet még kényelmesebb módon
Ahogy a világ változik, úgy azzal együtt a tartalomfogyasztási szokások is. Bár a lineáris tévé továbbra is jelentős szerepet tölt be, az pedig szinte magától értetődő mindenkinek, hogy az aktuálisan futó műsorokat miként éri el, a streaming esetében más a helyzet. Ma már nagyon sok műsor és közvetítés kizárólag ezeken keresztül érhető el, a piaci verseny pedig folyamatosan növekszik ezen a területen. Ami azonban a választék tekintetében előnyös lehet a nézőknek, az éppúgy okozhat némi kellemetlenséget is. Egyre több a streaming szolgáltató, sokaknak már többre is van előfizetése, ám nem mindegyikhez tartozik dedikált gomb a távirányítón, így válogatás és az egyes alkalmazások kezelése csak bonyolultabbá és hosszadalmasabbá válik.
Többek között ezen tud segíteni egy olyan eszköz, mint a Fifine Stream Control D6, amely már elérhető a SmartDiszkont kínálatában. Ennek a kütyünek abban rejlik az ereje, hogy egy ilyen fizikai vezérlőpulton az egyes gombokat testre szabhatjuk, és minden gombnak saját funkciót adhatunk, valamint ehhez igazított képet vagy ikont állíthatunk be. Így amennyiben valaki már elég sok streamingre előfizetett, netán sok más funkciót is használ a tévén vagy egyéb eszközön, pontosan látni fogja, melyik gomb mit csinál és gombnyomásra eléri a számára fontos tartalmakat.
Persze ugyanez alkalmazható a zenei streamingre vagy játékokra is. A vezérlő támogatja a az OBS Studio, Streamlabs, Twitch, YouTube, Spotify, Discord és Adobe eszközöket, valamint játékok alkalmazásait. Ezáltal egy gomb megnyomásával elindulhat a számunkra kedves lejátszási lista, azok a játékok, amelyekkel gyakran játsszunk, a legtöbbet felkeresett weboldalak, de az otthoni okoseszközök kezelésében is segíthet. Könnyebbé válhat ugyanis a világítások vagy más berendezések kezelése, miközben a rugalmasan beállítható gombok révén a család minden tagja számára egyértelműbb lehet mindezeknek a kezelése.
A professzionális tartalomgyártás új szintje
Ha streameléshez vagy más tartalmak készítéséhez valaki még nem használt ilyet, akkor mindenképp érdemes tenni vele egy próbát, de más hasonló eszközök alternatívájaként is megállhatja helyét a Fifine Stream Control D6. Segíthet levenni a szakemberek és streamerek válláról a szoftverek közötti váltások terhét, mivel az igényeinkre szabható gombokra könnyedén kiszervezhetők a legfontosabb és leggyakrabban használt funkciók. Ezt a terméket a sokoldalúság jegyében tervezték – programok és bővítmények széles skálájával működik együtt, amelyeket közvetlenül a számítógépről vagy a bővítménytárból lehet letölteni. Ennek köszönhetően az előkészületek és utómunkák is meggyorsíthatók, tehát az egyes munkafolyamatok nemcsak hamarabb elvégezhetők, de élvezetesebbé is válhatnak.
Automatizált munkavégzés és az idő fontossága
Akár profi irodai, akár szabadabb vagy kreatívabb munkakörnyezetben vetik be, a Fifine márka SmartDiszkontnál megvásárolható vezérlője sokat segíthet a produktivitás növelésében. Ez akár klasszikus irodai feladatok és hibrid munkavégzés során is érezhetővé válik, különösen azokban a szituációkban, amikor az online megbeszélések a mindennapok részét képezik. Az egyes hívások és az ahhoz használt funkciók villámgyorsan kezelhetők, de a Fifine Stream Control D6 által akár az olyan alkalmazások használata is egyszerűbbé tehető, mint például a Photoshop vagy a Premiere Pro. Ezzel a hatékonyság is növelhető, valamint a munkaterület is rendezettebb lehet. Összegezve: a makrók és egygombos parancsok révén gördülékenyebbé válhatnak a mindennapok akár munkáról, akár szórakozásról vagy kikapcsolódásról legyen szó.