Akik minden egyes nap elviszik magukkal otthonról a laptopot, azoknak mindenképp szükségük van egy praktikus laptop táskára. Olyan darabra, amelyben az eszköz mellett kényelmesen elférnek más szükséges dolgok, ám mindez nem elég. Fontos a komfort, ha sűrűn rajtunk van a táska, ahogyan a strapabíró kialakítás, hogy ellenálljon az időjárás okozta kihívásoknak, biztonságban legyen benne minden, és persze az esztétika is lényeges. Sok szempontra kell figyelni, de egy megfelelő rendszerrel könnyebb lesz meghozni a számunkra legjobb döntést.
Fontos a külső, de a méretek is meghatározók
Mivel a különféle laptopok súlya és mérete eltérők lehetnek, nem árt ezzel kezdeni. Az már önmagában is egy jó kiindulópont, ha tudjuk, hogy esetleg a laptop táska 14 colos eszközhöz kell vagy más képátlóval rendelkezik, de ez még nem minden. A külső méretekre is érdemes figyelni, így elkerülhető, hogy bár praktikus és tetszetős laptop táska kerül a birtokunkba, mégis kellemetlenséget okoz majd, hogy mozog benne a gépünk. Ehhez érdemes az eszköz pontos szélességével, mélységével, vastagságával is tisztában lenni. Nem véletlen, hogy a SmartDiszkont kínálatában megtalálható változatok is annyira különbözőek.
Aki sokat gyalogol, annak a hátizsák is szóba jöhet
Egy hátizsák is nagyon hasznos lehet, ha direkt úgy alakították ki, hogy kellő hely van benne egy laptop számára. A méretekre itt is figyelni kell, annál inkább, hogy akinek több helyre van szüksége a különféle kiegészítők vagy más egyéb dolgok miatt, annak talán praktikusabb lehet egy laptop hátizsák. Hosszabb sétáknál akár ideálisabb is, mivel az egyetlen pánttal rendelkező modellekhez képest itt két váll között oszlik meg a terhelés. Ez fontos támogatás a testünknek, valamint kevésbé zavaró, ha sokat kellene igazgatni mondjuk lépcsőzés közben. Bizonyos darabok ráadásul 3D hátpanellel, formázott vállpántokkal, sőt bőröndre rögzíthető pánttal is rendelkezhetnek, belső kialakításuk révén pedig egy teljes napi felszerelés hordozójává válhatnak.
Az időjárás sem mellékes
Bár a legtöbb ember a holnapi időjárás várható alakulására rákeres az interneten vagy megnézi és meghallgatja az előrejelzéseket. Azonban még így is érhetnek minket váratlan helyzetek vagy nehézségek. Akár azért is, mert egy csapadékosabb napon, ha hosszabb időt kell a szabadban töltenünk gyalog, nem biztos, hogy végig képesek leszünk megvédeni a nedvességtől a táskát. Aki tehát naponta viszi magával a gépét, annak annak az időjárás abszolút nem mellékes szempont.
Persze nagyon sok gyártó készíti a táskáit vízlepergető anyagból, de ez nem mindig elég. Van különbség a vízlepergető és a vízálló között, ami komoly eltérést jelent a varrások, cipzárak mentén is. Míg a nedvességet lepergetni képes anyag általában kisebb felcsapódások, esetleg könnyebb csapadék ellen ad védelmet, a vízálló változatokat direkt tervezik úgy, hogy jobban kizárják a nedvességet. Hogy kinek melyikre van szüksége, az viszont már a felhasználási formától és a táskában hordott dolgoktól is függ.
Laptop táska női változatban vagy férfi laptop táska?
A dizájnok révén mindkét nemre gondolnak a tervezők, de természetesen unisex variánsokat is lehet találni bőven. Mindez azért fontos, mert a táska egy eléggé hangsúlyos és látható részét képezi a mindennapi megjelenésünknek. Így tehát a szín és az anyag, illetőleg a forma legalább annyira lényeges lehet, mint a méretek vagy a rekeszek száma. Szerencsére a SmartDiszkont áruházában a divatosabb változatok, így például a Guess táska női variánsai is megtalálhatók, de a visszafogottabb és letisztultabb darabok, esetleg technikai táskák mind a választék részét képezik.
Mitől lesz egy laptop táska igazán sokoldalú?
A gépünk és annak kiegészítői mellett más dolgoknak is helyet kell tudnia biztosítani egy megfelelő táskának, ha sűrűn fogjuk hordani. Nem mindegy, marad-e benne hely kényelmesen jegyzeteknek, füzeteknek, írószereknek, néhány tisztálkodószernek, esetleg kozmetikai kelléknek. De akár említhetjük a különböző apróbb technikai eszközöket és az sem árt, ha nagyobb méretnél egy kulacs is elfér. Ez pedig csak néhány példa, hiszen a felhasználók igényei és szükségletei eltérhetnek, ahogyan a stílusuk is.