Az idei nyár elképesztő hőséget hozott magával szinte rögtön az elejétől, így fontos gondoskodni otthonunkban a levegő megfelelő hűtéséről. Bár a split klímák rengeteg előnnyel járnak és tartósabb megoldást jelentenek, nem mindenkinek van lehetősége a hagyományos légkondicionáló telepítésére. Szerencsére van egy igazán erős alternatíva erre az esetre is!
Ha gond lenne a telepítéssel, a mobil split klíma megmenti a helyzetet
Először is fontos leszögezni, hogy a mobilklímákból több változat elérhető a piacon. Az egyes modellek gyakorlatilag mind valamilyen élethelyzetre kínálnak megoldást. Például a sátrazásokhoz és kempingezésekhez, de ezen belül a lakókocsikba is gyártanak mobil megoldásokat. Mint ahogyan otthoni felhasználásra is terveznek ilyen darabokat, ám a hagyományos mobilklímáknak rengeteg pozitív tulajdonságuk mellett sajnos van néhány hátránya. A forró levegőt például ki kell vezetni valahol, ha viszont nincs ehhez megfelelő kivezetés sehol a lakásban, akkor a legegyszerűbb megoldás, ha az ablakba tesszük a kivezetéshez mellékelt cső végét.
Csakhogy ezzel együtt járhat, hogy a cső is melegszik, ami valamennyi hőt visszaad a lakásnak megfelelő szigetelés hiányában, ha pedig az ablak nyitva van, napközben sajnos onnan is visszajön a meleg. Ez erősen csökkenti a hatásfokot, amit persze ellensúlyozni lehet az úgynevezett légfüggönyökkel, amelyek igyekeznek megakadályozni a meleg visszaáramlását. És bár, ha ilyenre van szükség, ezek költséghatákonyak és sok esetben kellően hasznosak, a függönyök és más tömítések fel- és leszerelése kényelmetlenségekkel járhat. Szerencsére azonban a split klímák előnyeit a gyártók már igyekeznek ötvözni a lehető legkompaktabb módon. Ezáltal létrejött az a kategória, amelyben a mobilklímának van beltéri és kültéri egysége is, de még mindig nem kell külön szerelőt hívni a beüzemeléséhez.
Kevesebb zaj, hatékonyabb hűtés
A mobil split klíma nagy előnyei közé tartozik, hogy mivel a hőt termelő egység a szabadba kerül, így halkabbá válik a gép a hűtés során odabent, ezáltal a használata komfortosabb. Továbbá nagy előny, hogy olyan helyeken, ahol egyébként nincs lehetőség normál légkondicionáló telepítésére, ott is használható. Például olyan albérletekben, ahol bérlőként nincs mód rá, hogy átalakítást végezzünk, egy megfelelően megválasztott mobil split klíma viszont képes növelni a kényelmet és a optimalizálja a lakás hőmérsékletét.
A kültéri egység révén a meleg sem áramlik vissza, ám itt is fontos figyelni a jó elhelyezésre. A szigetelés, az elvezetés és a nyílászárók minősége mind fontosak ahhoz, hogy az eszköz tényleg képes legyen hatékonyan hűteni a lakást. A csalódások elkerülése érdekében pedig arra sem árt figyelni, a gyártó milyen méretű helyiségekhez ajánlja a készülékét. A SmartDiszkont áruházában is kaphatók mobilklímák, köztük pedig mobil split klíma is megtalálható. Például a HOME MOBILSPLIT12, ami a hűtés mellett fűtésre is alkalmas, így tehát több élethelyzetben is megállja helyét, miközben akár egy 40m²-es helyiséget is képes temperálni. Az ilyen darabok jelentős előrelépést jelentenek a klasszikus mobilklímákhoz képest, különösen zajkomfort és hűtési stabilitás terén, de az energiahatékonyság tekintetében is előrébb járnak az egycsöves mobilklímákhoz képest.