Egy új iPhone árába kerülhet a Mate X kijelzőjének javítása
2019 a hajtogatható képernyős telefonok éve volt. Az új őrületre több gyártó is rávetette magát, és olyan készülékek születtek, mint a Samsung Galaxy Fold, és a Huawei Mate X, melyek egyelőre az egekbe szökő árakon kínálják a látványos technológiát.
Sokan azonban szkeptikusok a jelenleg még gyerekcipőben járó megoldással szemben, hiszen egyelőre nem tudni, hosszú távon mennyire lehet strapabíró egy kedvünkre hajtogatható kijelző, és milyen kiadásokkal járhat sérülés esetén a csere.
Nos, a legújabb információk szerint érdemes vigyázni hajlítható képernyős telefonjainkra, ugyanis a különleges panel pótlása akár annyiba is kerülhet, mint egy teljesen új, csúcskategóriás telefon.
Drága és sérülékeny
A Mate X több szempontból is különleges készüléknek számít. Az államokbeli embargónak köszönhetően egyelőre csak keleten kapható, ára pedig nem kevesebb, mint 2400 dollár, ami körül-belül 750.000 forintnak felel meg. Ezért a pénzért cserébe pedig egy rendkívül sérülékeny, egyelőre nem bejáratott technológiát kapunk a kezünkbe.
Ez azt jelenti, hogy míg a korábbi Huawei készülékek (és más okostelefonok) esetében lehetőségünk nyílt a kijelzőt üvegfóliával védenünk a sérülésektől, addig ez az új, hajtogatható képernyő esetében nem lehetséges. Egy komolyabb sérülés esetében tehát előfordulhat, hogy az egész kijelzőt cserélnünk kell.
Ami a legújabb információk szerint azonban egyáltalán nem olcsó mulatság.
Százezres javítási költségek?
A Huawei hivatalos szervizdíjai szerint a Mate X javítási költségei semmivel nem drágábbak, mint más készülékek esetében. Leszámítva egyetlen tartozékot, a kijelzőt. Ennek a javítása sérülés esetén ugyanis nem kevesebb, mint 1000 dollárba, azaz nagyjából 320.000 forintba kerül.
Ez természetesen érthető, hiszen már a telefon megvásárlásakor is a kijelző az, amit meg kell fizetnünk. Ha jobban belegondolunk azonban, mégis súlyos ár, hiszen ebből az összegből akár egy új iPhone-t, vagy bármilyen egyéb, prémium kategóriás készüléket is vásárolhatnánk.
Továbbra is hasít a Huawei
A magas ár ellenére a Mate X a vártnál is jobban teljesít. A nemrégiben debütált telefont Kínában szinte percek alatt kapkodták el az üzletek polcairól, és az eddigi visszajelzések alapján úgy tűnik, a felhasználók elégedettek.
A Mate család pedig hamarosan újból bővül, mégpedig egy tablettel, a MatePad Pro személyében, ami leginkább az IPad Pro-val szeretné felvenni a versenyt.
Úgy tűnik tehát, hogy a kínai gyártó az Egyesült Államok tiltólistája ellenére is jól teljesít, és a Google szolgáltatások hiánya ellenére is nagy igény mutatkozik a készülékeikre. Olyannyira, hogy a cég már bele is kezdett a Google és az iOS alternatívájaként szolgáló, saját ökoszisztéma fejlesztésébe, a Huawei Mobile Services-be (HMS), mellyel egyre több fejlesztő teszi kompatibilissé saját alkalmazását.